A Gulf-McLaren kapcsolat 1967-ben kezdődött, és – kisebb megszakításokkal – még a napjainkban is tart. A McLaren versenyautók nagyon sikeresek voltak a Forma1 mellett, az amerikai Can-Am bajnokság és a hosszútávú GT versenyek futamain is.
A Bruce McLaren Motor Racing-et 1963-ban alapította az Új-Zélandi Bruce McLaren, aki eredetileg sportautókat épített.
Az első McLaren versenyautó a McLaren M1A volt, ami 1964-ben készült el.
A csapat 1966-ban debütált a Formula–1-ben, a Monacói nagydíjon. A kezdeti motorbeszállító a Ford volt. A csapatnak első két szezonjában csak egy versenyzője volt, maga az alapító Bruce McLaren, aki az első versenyen olajszivárgás miatt kiesett. Legközelebb csak az Amerikai nagydíjon vett részt, ahol azonban új motorral, az olasz Serenissimá-val indult. A versenyen ötödik helyével a McLaren megszerezte első pontjait. Az első szezonban a csapat két ponttal a kilencedik lett az F1 világbajnokságon.
1968-ra Bruce McLaren csapattársa az előző évi világbajnok Denny Hulme lett, aki 1974-ig a csapat versenyzője maradt. A csapat ebben az évben visszatért a Ford-Cosworth motorokhoz, melyeket egészen 1983-ig használt. Hulme megnyerte az Olasz és a Kanadai nagydíjat, míg McLaren a Belga nagydíjat nyerte meg, amely a csapat első futamgyőzelme volt. Bruce emellett megnyerte az az évi Race of Champions-t, melyet Brands Hatchban rendeztek.
McLaren M7A
1967-ben létrejött a Gulf-McLaren kapcsolat. Ebben az évben az M7A/D autóval Bruce három dobogós helyezésével és 26 pontjával a harmadik helyen zárt az egyéni világbajnokságban. A csapat ötödik győzelmét azonban Hulme szerezte meg a Mexikói nagydíjon. A csapat a negyedik helyen zárt a konstruktőri bajnokságban.
Az 1970-es év nagyon szerencsétlenül kezdődött a csapat számára. Az Indianapolisi 500-on, egy gyakorláson megégtek Denny Hulme kezei az autójából kifolyt és meggyulladt metanol miatt. Peter Revson helyettesítette a futamon. 1970. június 2.-án Bruce McLaren meghalt Goodwoodban, amikor az új M8D Can–Am kategóriájú autót tesztelte. Ez a tragédia rányomta bélyegét a csapat teljesítményére is.
McLaren M19A/C
A McLaren csapat 1970-ben és 1971-ben nem nyert versenyt. McLaren halála után a csapat első győzelmét Hulme 1972-ben szerezte, a Dél-Afrikai nagydíjon, az M19C-vel. Hulme harmadik lett az év végén a versenyzők között, csapattársa Peter Revson volt.
McLaren M6 és M8 széria
A Forma1 bajnoksággal párhuzamosan a Gulf-McLaren-ek részt vettek a Can-Am futamain is. 1967-ben a McLaren fölényesen nyerte a bajnokságot, melyben Bruce McLaren az első helyen, míg Denny Hulme a második helyen végzett. Az autó az M6A, melyben egy alig ötliteres Chevrolet V8-as blokk működött, több, mint 500 lőerővel.
A Can-Am sikertörténet 1969-ben is folytatódott az M8B típusú autóval, melyben egy hétliteres Chevrolet blokk működött 630 lóerős teljesítménnyel. Az „M” sorozat csúcsa az az M8D, melynek tesztelése során Bruce McLaren életét vesztette 1970-ben. Az akkori időkben a 7,6 literes V8-as blokkból kihozott 750 lóerős teljesítmény rendkívülinek számított.
A Gulf 1974 után átmenetileg megszüntette a McLaren-nel való együttműködést, és – az ebben az időben – sikeresebb Porsche csapat támogatására koncentrált. 1995-ig több, mint 20 évet kellett várni arra, hogy a két cég egymásra találjon. Ekkor már a Gulf a hosszútávú versenyekre koncentrált, mely kiváló lehetőséget nyújtott a kenőanyagok fejlesztésére.
A Gulf-McLaren történet 1996-ban folytatódott a McLaren F1 GTR autó megjelenésével.
McLaren F1 GTR Short-Tail
Gordon Murray, a McLaren F1 GTR megalkotója eredetileg közúti autónak szánta a járművet, bár az autó számos versenytechnikát és formatervezést vonultatott fel ahhoz, hogy könnyen versenyautóvá változtassák. A megszűnt sportautók világbajnoksága után létrejött a BPR Global GT sorozat, mely számos gyártót arra ösztönzött, hogy autóival itt induljon el. Így csatasorba állt, például a Venturi 600LM, a Ferrari F40 és a Porsche 911 Turbo. Számos csapat, mint a Ray Bellm és Thomas Bscher által irányított csapat, – látva a McLaren F1-es autókban rejlő lehetőségeket, – Gordon Murray-hez fordult, hogy meggyőzze őt, és gyári támogatást kínáljon a BPR sorozatban F1 GTR versenyváltozatainak elkészítéséhez. Végül, Murray engedett és beleegyezett abba, hogy az F1-et versenyautóvá változtassa. A versenyautóhoz való hasonlóság miatt nem volt szükség nagy átalakításokra. Az aerodinamikai elemek és a karosszéria módosításával az F1 GTR 1995-ös verziói elegendő leszorítóerőt generáltak ahhoz, hogy a „mennyezeten” haladjanak 160 km / h sebességgel. Az akkori szabályok miatt a BMW S70 V12 motorjának légszűkítővel kellett rendelkeznie, hogy a teljesítményt kb. 600 LE-re korlátozzák. Így a versenyautó motorja gyengébb lett, mint a közúti autóé, ugyanakkor az új aerodinamika és az alacsonyabb összsúly miatt gyorsabb lett, mint elődje. Megmaradtak az olyan funkciók, mint a középre helyezett vezetőülés, a szárnyas ajtók, sőt az eredeti sebességváltó is. Ennek eredményeként 1995-ben a Le Mans-i 24 órás versenyen Kokusai Kaihatsu győzelmet aratott, és az év legmagasabb csúcssebességét érte el a Mulsanne egyenesben a 281 km / h-val.
Az 1995-ös szezon sikere után a McLaren a versenyképesség megőrzése érdekében tovább fejlesztette az autót, különösen az újabb sportautók megjelenése miatt, mint a Ferrari F50 GT és a Porsche 911 GT1. A módosítások között volt az első és a hátsó karosszériaelemek meghosszabbítása, beleértve az autó elejéhez rögzített nagyobb spoilert is. A karosszériát is módosították, hogy a könnyebb javítás érdekében gyorsabban lehessen eltávolítani. Az autó sebességváltója könnyebb magnéziumházat és robusztusabb mechanikákat kapott. Ezek a módosítások lehetővé tették a GTR súlyának 38 kg-mal történő csökkentését. Az F1 GTR 1996-ban a híres Le Mans-i Mulsanne egyenesben 330 km / h-t ért el, 6 km / h-val gyorsabb volt, mint a Porsche 911 GT1. A fejlesztéseknek köszönhetően 1996-ban a McLaren megnyerte a BPR Global GT bajnokságot.
McLaren F1 GTR Long-Tail
A BPR Global GT sorozat 1997-ben az FIA GT bajnoksággá történő átalakulásával megváltoztatták a GT1 kategóriában versenyző autókra vonatkozó szabályokat. A McLaren ezért arra kényszerült, hogy az F1-en átfogó módosításokat hajtson végre. Első és legfontosabb: az F1 karosszériájának alapos módosítása a lehető legnagyobb aerodinamikai leszorítóerő eléréséhez. Habár megmaradt a szénszálas monocock fülke, – mint a közúti autóé – de sokkal hosszabb „orrot” és „farkot”, valamint egy szélesebb hátsó szárnyat kapott. A kerékíveket kiszélesítették annak érdekében, hogy a szélesebb gumiabroncsokkal a maximális tapadást lehetővé tegyék. A hasmagasságot szintén 70 mm-re változtatták elöl és hátul is, nem úgy, mint az 1996-os specifikációjú autónál, ahol elől 60 milliméteres, hátul 80 milliméteres volt a hasmagasság. A motor szintén átfogó módosításokon esett át. A BMW S70 V12 lökettérfogatát 5 990 köbcentiméterre csökkentették, megtartva a légszűkítőt, ami 600 lóerőre korlátozta a teljesítményt. Az eredeti sebességváltót lecserélték egy új X-trac 6 sebességes szekvenciális váltóra. Annak érdekében, hogy engedélyezék az F1 GTR versenyzését, a homologizáció miatt, a McLaren kénytelen volt közúti „szériaautókat” gyártani a GTR ’97-es karosszériájának felhasználásával. Ezeket az autókat F1 GT néven forgalmazták, amelyekből csak hármat gyártottak. (!) Az 1997-es gyártmású autókat hosszú karosszériájuk miatt általában „Long-Tail” változatnak nevezték. 1997-ben a Le Mans-i versenyen az autó 317 km / h-t ért el a Mulsanne egyenesben. A szabálymódosítások eredményeként az autó valamivel lassabb lett, mint elődje, vagy mint a mezőny egy része, beleértve a Porsche 911 GT1 Evo-t (326 km/h), a Nissan R390 GT1-et (319 km/h) és a TWR Porsche Joest LMP-t. (320 km/h)
A konkurens márkák megerősödése ellenére az F1 GTR számos versenyen diadalmaskodott, és 1997-ben bajnok lett a Le Mans FIA GT kategóriában. De miután a BMW saját autó fejlesztéséről döntött (BMW V12 LM), valamint megjelent a domináns Mercedes CLK LM, a McLaren 1998-tól véglegesen visszavonult a FIA GT bajnokságból.
A Gulf és a McLaren egymásra találására ismét hosszú ideig kellet várni, de 2020-ban létrejött az együttműködés a legfelsőbb kategóriában a Forma1-ben.
Gulf-McLaren F1
A McLaren előző szponzori megállapodása a korábbi üzem- és kenőanyag beszállítójukkal, a Petrobras-szal még 2019 végén megszűnt. A wokingi alakulat nem sok időt fecsérelt arra, hogy megtalálja az utódot.
2020-ban a McLaren és a Gulf Oil International Ltd. egy több évre szóló stratégiai partnerséget jelentett be. Ezen belül a Gulf, – a világ egyik legismertebb kenőanyag márkája – lesz a világhírű versenycsapata támogatója. A megállapodás kiterjed a McLaren Automotive cégre is.
Mike Jones, a Gulf Oil vezérigazgatója így nyilatkozott:
“Ez egy nagyon izgalmas kapcsolat, amellyel a Gulf visszatér a motorsport elitjébe. A történelemkönyvek tele vannak történetekkel arról, mit ért el együtt a Gulf és a McLaren. Most ismét összeálltunk, hogy együtt írjuk ennek a különleges kapcsolatnak a következő fejezetét.”
McLaren MCL35M
Az istálló 2021-es versenyautója az MCL35M kódjelet viseli, és mivel a koronavírus-járvány miatt a csapatok lényegében ugyanazokat a kasztnikat használják, mint az elmúlt idényben, az új modell természetesen a tavalyi autó alapjaira épült.
A McLaren viszont a többi istállónál többet dolgozhatott az autón, hiszen ők idéntől már nem a Renault, hanem a Mercedes V6-osait használják. Lényegében tehát mondhatjuk azt, hogy egy alaposan átszabott versenyautóról van szó.
„Az MCL35M kódjelű versenyautó tervezésekor az egyik legfőbb dolog a Mercedes-AMG erőforrásának integrálása volt, ami komoly erőfeszítéseket követelt meg Wokingban, mint ahogy a Mercedesnél is. Bár korlátozottak voltak a lehetőségeink a korábban homologizált autó miatt, a csapat fantasztikus munkát végzett a tervezés optimalizálásával. A kihívást jelentő, ugyanakkor eredményes 2020-as év után megnyomtuk az újraindítás gombot erre az idényre, miközben folytatjuk utunkat a rajtrács eleje felé” – mondta Zak Brown, a McLaren sportigazgatója.
Az autókat rutinos pilóták vezetik: Daniel Ricciardo és Lando Norris
Az új versenygép megőrizte papajanarancs és kék fényezését, melyet az istálló először 1960-ban használt az F1-ben az alapító Bruce McLarennel a volánnál.
A McLaren egyébként 54. Forma-1-es szezonját kezdi meg 2021-ben, és miután tavaly a 3. helyen zárt a konstruktőrök versenyében, természetesen nagy optimizmussal várja az új évadot.
Copyright © 2024 Darkside Media
