Stílus, Hagyomány, Gulf…..

Régi Járművek Egri Találkozója és Túrája, azaz II. Gulf kupa
fotópályázata
2013. szeptember 7-8.


Régi Járművek Egri Egyesülete a Gulf motorolajok hazai forgalmazójának, az Unifilter Kft támogatásával 2013-ban is megrendezi a Régi Járművek Egri Találkozóját és Túráját, amely immár a II. GULF Kupa is egyben.

Gulf-ról
Az 1901-ben alapított amerikai olajmárka évtizedek óta aktív résztvevője a motorsportnak, számtalan győzelem fűződik a nevéhez a Le-Mans-i 24 órás versenyen. A kenőanyagok fejlesztését mindig a legnevesebb sportkocsigyártókkal karöltve végezték. Így korábban a Porsche, és a McLaren, míg jelenleg az Aston Martin gyári csapatának biztosítják a kenőanyagokat. A versenysportban szerzett tapasztalatok megalapozzák minden GULF termék kiváló minőségét.

Stílus, Hagyomány, Gulf
Fotópályázat célja, hogy a Gulf márkát olyan közegben mutassa be, amely tükrözi a Gulf járművekhez és a klasszikus értékekhez való kötődődését.

Fotózás helye és ideje

  • 2013. szeptember 7. szombat
    Ezen a napon rendezzük a túrát. A mezőny, mely közel 100 járműből áll, Felsőtárkányból indul és több állomást érintve, kb 100km megtétele után ide érkezik vissza.
    Túra útvonalát és időrendjét a plakátunk tartalmazza: itt megnézheti

    Kiemelten kezeljük azokat az alkotásokat, amelyek visszaadják a járműre jellemző korabeli hangulatot. Aktív, mozgalmas képeket várunk!
  • 2013. szeptember 8. vasárnap
    Reggel 8 órakor futnak be az első járművek az egri Líceum előtti térre. (a Bazilikával szemben) A délig tartó eseményen kitűnő lehetőség nyílik a művészi beállításokra.


Jelentkezési feltételek:

  • Kortól és foglalkozástól függetlenül mindenki pályázhat.
  • Egy pályázó 3 képpel indulhat. Mindhárom kép legyen önálló, kollekciót a zsűri nem értékel!
  • A pályázó elfogadja a pályázati feltételeket
  • A beküldött képek mérete: rövidebbik oldal minimum 1280 pixel, felső korlát nincs
  • Más, szerzőre vonatkozó megjelölést nem lehet alkalmazni!
  • A fotókat címmel elnevezve, .jpg formátumban kérjük egy levélben a jelentkezési információkkal együtt elküldeni a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre

Minta:
Gulf motorolaj akció

Minta:
Gulf motorolaj akció



Montázzsal készült fotókat nem értékelünk! Szín és egyéb minőségjavító beavatkozások megengedettek!

Pályázat menete
A pályázónak a képeket a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre kell elküldenie 2013. szeptember 22-ig (vasránap) a következő tartalommal együtt:

Teljes név:
Születési dátum (év,hó,nap):
Lakhely:
Telefonszám:
E-mail cím:

1. kép címe:
1. képfájl neve (.jpg):

2. kép címe:
2. képfájl neve (.jpg):

3. kép címe:
3. képfájl neve (.jpg):

A pályamunkákat szeptember 30-ig feltöltjük a http://facebook.com/gulfhungary weboldalra és egy hét áll mindenki rendelkezésére, hogy ismerőseivel megszavaztassa a legjobb képnek. Szavazatokat 2013. október 6-ig (vasárnap) lehet leadni.
Minden feltöltött képet vízjellel látunk el.


Értékelés:
I. Gulf csapat győztese: A zsűri tagjai a véletlenszerűen sorszámozott fotókat külön-külön, cím és szerző megjelölése nélkül értékelik. A győztes kép esetén a bírálatot az eredmény kihirdetésekor a képpel együtt hozzuk nyilvánosságra! Csak a képi mondanivaló számít!
Zsűri kiemelt szakmai tagja: Molnár István Géza, E-MAFOSZ/G aranydiplomás fotóművész, a Magyar Alkotóművészek Országos Szövetsége Fotó Tagozatának tagja. Több mint 30 éve az egri Horváth Zsigmond Lajos Fotókör vezetője.

II. Közönség győztes: Az olvasók szavazatai alapján
Gulf facebook közösségi oldalának lájkolása után lehet szavazni a legjobbnak ítélt képre. A szavazatokat a rendszer összesíti és ez alapján hirdetünk eredményt.

A képek beküldésének határideje: 2013. szeptember 22. (vasárnap).
A közönségszavazás lezárásnak ideje: 2013. október 6. (vasárnap)
Eredményhirdetés: 2013. október 11. (péntek)

Nyeremények:
I. Gulf csapat győztese: értékes Gulf ajándékcsomag, 1 olajcserére elegendő motorolajjal és 20.000.-Ft. pénzjutalom
II. Közönség nyertes: értékes Gulf ajándékcsomag, 1 olajcserére elegendő motorolajjal

Szerzői jogok:
A pályázó kijelenti, hogy a kép szerzői jogaival Ő rendelkezik, a kép nem sérti harmadik személy jogait és a problémák esetén minden felelőséget magára vállal. Hozzájárul ahhoz, hogy a képet a szerző megjelölésével a Gulf kenőanyagok forgalmazója az Unifilter Kft. online és nyomtatott kiadványaiban ellenszolgáltatás nélkül szerepeltesse.

További információ:
Nagy Zoltán
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel.: +36 30 955 6129
 

Partnerünk: